Naivak az emberek?

Ismét Facebook téma. Naponta látom, hogy osztják a hülyeségeket, diplomások és egyéb végzettségűek vegyesen (na, jó közülük többen). Továbbosztják, mert érzelmes képet látnak és oda van írva oszd tovább. Továbbosztják, mert sajnálják a képen levő kutyát, gyereket és hiszik, hogy ha meglesz x továbbosztás akkor életben marad a kutya, megműtik a gyereket, vagy netalán szerencséjük lesz egy Buddhás képtől. Hihetetlen, hogy a Facebook egy szemétdomb lett. Már lekorlátoztam benne szinte minden amit lehetett, de hülyeség elleni gomb még nincs benne. Folyamatosan csalódok az ismerőseimben és nem hiszem el, hogy ennyire naivak vagy netalán hülyék?

Nem ellenőriznek, csak kattintanak, nem gondolkoznak, csak osztanak.

Olyan oldalakra iratkoznak fel aminek semmi mondanivalója nincs, csak ontják az érzelmes fotókat, a hülye poénokat és nem is érdekli őket ki élhet esetleg vissza az adataikkal (pláne, ha az oldal személyként van létrehozva). Amúgy azokat az embereket sem értem, akik ilyen oldalakat tartanak fent, hogy nekik abban mi a jó, hogy valaki ötvenszer, százszor lájkolja a képüket.

Mitől lettek ilyen naivak az emberek? Családi háttér? Egyfajta hit (gondolok itt a szerencsehozó és gyógyulós képekre)? Vagy eddig is ilyenek voltak, csak a közösségi oldalak segítségével felszínre kerülnek "sötét titkaik"?

Meglepetés

Tegnap egy régi ismerőstől kaptam Facebookon egy levelet, hogy nagyon szimpatikus neki ahogy élünk és csodál érte minket. Írta mindezt úgy, hogy évek óta nem beszéltünk és a fotóink, bejegyzéseink alapján szűrhette le. Nagyon megörültem levelének, és önző módon igazolva látom, hogy nem mi vagyunk elcseszve. Nem mondom, hogy nincsenek hibáink, de annyi a különbség, hogy tisztában vagyunk vele mi a hiba. Amikor kimondjuk/megtesszük tudjuk, hogy ezt nem kellett volna, hogy már nem visszafordítható a dolog, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy amit tesznek/mondanak az éppen milyen hatással van a gyerekükre (vagy más emberekre). Mert ez a másik alapvető probléma ma az emberekkel, hogy csak önmagukkal foglalkoznak és nem tartanak be bizonyos együttélési szabályokat. Sokaknak az az első, hogy ők boldoguljanak és cserébe bárkin áttaposnak (elég csak körbenézni az utakon). Nem tisztelik a másikat, nem érdekli őket semmi, csak a saját boldogulásuk.

Köszönés

Na, ez az én egyik vesszőparipám. Nem értem, hogy egyes embereknek miért esik nehezére köszönni. Elég csak körülnéznünk, mindig a másik várja el, hogy előre köszönjünk. Már rég feledésbe merült, hogy ki kinek, mikor hogy köszön?

Én anno úgy tanultam, hogy érkező az ott levőnek, távozó a maradónak köszön előre. Fiatal az idősnek, férfi a nőnek, persze aztán vannak a variációk. Én úgy tanítom a gyerekeimet, hogy mindig köszönjenek mindenkinek, ha megyünk, ha jövünk. Remélem ragad rájuk valami és az ő világukban már csak intelligens emberek lesznek akiknek alap a köszönés (nincsennek illúzióim az ő korosztályukkal kapcsolatban). Szerintem most is alapnak kéne lennie és nem nosztalgikusan kellene rá gondolni. Nem tudom ki mit tapasztal a környezetében, De az emberek elsumákolják. Vagy ilyen sumák világban élünk?

Miért?

Már régóta foglalkoztatott a gondolat, hogy csak mi vagyunk a hülyék? A mi mércéink magasak? Vagy a társadalom nagyobbik része süllyed egyre mélyebbre a sötétségbe és nem foglalkozik semmivel amit esetleg tanult, vagy éppen hogy nem változott semmi, csak mi akarunk kitörni ebből a nagyon kifordított világból.

Nem kell itt semmi extrára gondolni. Elég az, ha az emberek nem úgy mennek el egymás mellett, hogy átnéznek egymáson, hogy semmibe veszik egymást. Ezt hagyjuk meg a "nagyfőnökök" kiváltságának.

Ne mondja nekem senki, hogy jó így élni, hogy isszák a "bárgyúdoboz" minden képét-hangját, aztán rohannak megvenni maguknak meg a gyereknek és ettől jól érzik magukat a következő reklámig.

Nem hiszem, hogy mindenkiből kihalt a kedvesség a segíteni akarás. Élnek egymás mellett a városban, vidéken és sehol sem jobb a helyzet. Már rég nincs a vidéknek sem bája. A közöny, a nemtörődömség, a fapofa mindenhová begyűrűzött.

Emlékszem gyerekkoromból mennyire más volt amikor mentünk a kútra vízért vagy a piacra és jó időbe telt mire visszaértünk, mert szóba elegyedtünk mindenkivel akivel találkoztunk (majdnem mindenkivel, de ez gyerekként másként nézett ki, mert várt a játék ). Aztán amikor serdültem már kissé zavart, hogy mindenki köszönget és a buszon sem hagynak nyugalmat, mert magamba akartam fordulni, de nem hagytak. Aztán mikor a fővárosba jártam iskolába és hazajártam újra élveztem azt a nyitottságot, hogy bárhová néztem mosolyogtak az emberek és a buszon szóba elegyedtek velem. Ma már hiába megyek haza vagy bárhová az országban mindenhol azokat a savanyú arcokat látom. Talán, ha elmennék egy nyugdíjas klubba ott látnék őszinte nosztalgikus mosolyt.

De nagyon elkanyarodtam az alap témától. Szóval mivel többször halljuk, hogy nem csak mi vagyunk "régimódiak" ez erőt ad. Keressük azokat az embereket akinek a régi dolgok még számítanak valamit, vagy azokat akik nem tudják miről szövegeltem, de nyitottak, kíváncsiak és esetleg követik bejegyzéseinket.