Véres dráma

Egy csodás napsütötte délutánon (tegnap), midőn gyermekeimnek uzsonnát adtam, hatalmas durranásra lettünk figyelmesek. Tudjátok olyan félére, mint amikor a büdös vásott kölkök berúgják az ablakot (csak itt nem volt csörömpölés), vagy a ház oldalába dönti a szomszéd a kawasakit. Mentem is a hang irányába, hogy kinézzek az ablakon mi volt az. De nem láttam semmit, csak egy döglött fekete galambot, az ablaktól úgy jó egy méternyire. Gondoltam, na ez hogy került ide? Aztán szépen összeraktam a mozaik darabkáit, hogy kamikáze galambbal állunk szemben, mert egy lépéssel hátrálva az ablaktól már látszódott a becsapódás nyoma az üvegen (mint a mesében amikor Jerry felkenődik az üvegre). Aztán észrevettem, hogy némi bélsár és apró toll is díszíti a párkányt, így biztos, hogy ő volt, aki a fűben feküdt. Amikor férj megmozdította (mert én bizony nem mertem), még a vér is szivárgott belőle. Aztán elgondolkoztam, hogy mi vitte rá szegény állatot, hogy egy ház hátsó falán levő egyetlen szúnyoghálóval ellátott ablakának vesse magát. Talán túl jól sikerült a délelőtti ablakpucolásom?

Murphy befigyelt

Múlt héten élménydús reggeli tornában volt részünk. Szerdán, ünnepnap lévén, szerettünk volna kicsit nyugisabban kelni. Nem volt ovi, se munka, belefért a pizsiben, köntösben való kávézás is 7:15-kor. Egészen addig, amíg hatalmas robajra nem lettünk figyelmesek. Két másodperc sem kellett és leesett, hogy ez a kukásautó. Biztos sokan nem tették ki a kukát reggel. Ünnepnapon ki gondolná, hogy jönnek, és ki gondolná, hogy ilyen korán jönnek, mikor kukanap se érnek néha ide? Szóval rohanás a kukát kihúzni, mert az autó már a szomszédságunkban volt. Férj pizsiben rohant ki, még egy kabátot azért volt ideje felvenni, én meg adtam ki neki a szemetet, amíg előre húzta a kukát. Egyetlen szerencsénk, hogy valami totál retro kukásautók járnak erre (az a régi 80-as évekbeli, narancssárga, kerekített tetejű), szóval ezek marhára lassúak. Nem is lett volna szerencsénk, ha az ASA total speed emberei járnának még mindig erre. No, történt, hogy a kukásautó visszább tolatott (biztos elhagyta egy alkatrészét), így időt nyertünk. Közben egy gyors köszöntés a szomszédnak, aki szintén pizsiben rohant, és ki tudta húzni a kukát. Így kezdődött a vidám ünnepi reggelünk. Kíváncsi vagyok, hányan lepődtek meg, hogy ünnepnapon is van szemétszállítás és igen korán. :)

Ma, már tanulva a múlt hétből, 7-kor kihúztuk a kukát, de csak 1/2 11kor jöttek erre. Valahol sejtettük, hogy Murphy ma befigyel... :)

Paprikás

Megcsináltam életem első paprikását. Nem, nem, ez nem paprikás krumpli, se csirke paprikás, csak így egyszerűen paprikás, felénk így hívják. Ez egy dél-alföldi étel, melyet főleg disznóvágáskor készítenek. Tesznek bele minden jót a fülétől a farkáig, de én egy egyszerűbb verziót csináltam amolyan disznóvágás nélküli modern konyhásat. :) Mi hidegen esszük reggelire, vacsorára, de van aki melegen tunkolja a szaftját, mindenki ízlése szerint.

Hozzávalók:

• 1 szép nagy bőrös, csontos sertés csülök
• sertéscomb vagy lapocka, kb. a csülök mennyiségének 2/3-a
• sertésmáj, kb. a csülök mennyiségének negyede
• 3-4 nagy fej vöröshagyma
• só, bors, őrölt paprika

A csülköt kicsontozom és nagy kockákra vágom a combbal (lapockával) együtt. A hagymát felaprítom.

Egy nagy edény aljára fektetem a csontot (darabolva jobb, de ha egészben van úgy is jó), majd erre teszem a felkockázott hús felét, a hagymát, majd a hús másik felét. Sózom, borsozom és felengedem annyi vízzel, hogy ellepje. Lassú tűzön, főzöm kavarás nélkül ( az edényt csak forgatva szabad (kell) rázogatni ahogy a bográcsot szoktuk). Közben a májat egészben kifőzöm, majd hűlés után felcsíkozom és amikor a hús majdnem jó, hozzáteszem.

Kb. 2-3 óra múlva amikor a hús puhára főtt egy tálkába 3-4 evőkanál pirospaprikát teszek és egy merőkanálnyi lével elkavarom majd a húsra öntöm és felforralom. Kóstolom, majd kisebb tálkákba kiszedem és hagyom kihűlni, csak utána teszem a hűtőbe.

Én az elkészült adagnak a kétharmadát mélyhűtőbe tettem, majd onnan szedjük ki adagonként. A fagyasztóból kivéve, kiengedés után célszerű egyszer felforralni, majd újra lehűteni és akkor elkerülhető, hogy olyan kiengedett állaga legyen.

Próbáljátok ki, nagyon finom. Aki szereti a kocsonyát ezt is szeretni fogja, aki meg nem, az a paprikást nyugodtan megkóstolhatja, biztos be fog jönni neki egy kis friss házi kenyérrel.

A fák császára

Van egy fánk ami így több év után is lenyűgöz. Még telkünk sem volt, amikor tudtuk, hogy ilyen fánk biztos lesz a kertünkben.

Egy tavaszi balatoni kiruccanás alkalmával, a nyaralók közt sétálva éreztük az illatát először és már akkor rabul ejtett. Még a nevét sem tudtuk, csak később derült ki, hogy ő a császárfa.

4 éve ültettük, bár az első nyáron egy erős vihar derékba törte, így egy kis hátránnyal indult, amit mostanra szépen behozott, hiszen évente 3-4 métert képes nőni. Óriás, bódító illatú lila virágokkal kápráztat el április végén, május elején. Levelei későn, csak virágzás után, kezdenek kihajtani, de olyan gyorsan nőnek, hogy napról napra látni a változást rajta. Hatalmas lapulevelei alatt nyáron érezhetően jó pár fokkal hűvösebb van. Ősszel pedig az első fagy utáni napos reggelen ledobja leveleit. Olyan jó nézni ilyenkor ahogy elindulnak lefelé, először egy, majd még egy, és a többiek. Egész nap el lehet nézni ahogy hullik, mint a hó. Ha 2-3 napot vár vele az ember, egyszerre letudja az őszi falevél eltakarítást. :)

az első éjszakai fagy utáni reggel

délután

másnap délután (még egy nap, és lehet takarítani)

Már megint velünk van a baj...

"Soron kívül" kerültünk, mert elromlott a nyomtatónk. Hogy miért? Mert így nem tudjuk kinyomtatni minden hónapban az ebéd befizetési bizonylatot az ovinak, és már kapjuk a fenyegetést a dupla csekkről következő hóra. 

Nonszensz, hogy a 21. században nekem kell bevinnem a befizetési bizonylat másolatát vagy a netes utalást ki kell nyomtassam ahelyett, hogy heti egyszer lekérnék a banki tranzakciókat. Mi lenne, ha az ELMŰ-höz a TIGÁZ-hoz is be kéne rohangálnom minden hónapban bebizonyítani, hogy befizettem a csekket? Kész röhej.

Amúgy meg környezettudatos ovi, akkor most mi van? Ők nem olvassák el a saját programjukat, vagy másként értelmezzük a környezet védelmét? Már a csapból is az csöpög, hogy spóroljunk a papírral, óvjuk a fákat.

Arról meg nem is beszélve, hogy ha kénytelen vagyok bankszámlát nyitni, mert nem kapok kézbe fizut sehol és van net bankom, akkor miért vegyek ki pénzt az automatából, majd álljak sorba a postán befizetni a csekket? Kinek van erre ideje?

Mennyi munkát megspórolnának maguknak, ha végeznének a szülök körében egy felmérést, hogy ki hogyan fizetne és lehet már csak feleannyi gyereknek kéne kézzel kitöltögetni a drága sárga csekket. Igen kézzel, mert itt falun a számítógép mumus, még a végén egyszerűbb lenne a dolguk, ezért akarnak mindent papír alapon látni, no meg így fontosabbnak látszanak a papírhalmok között, ha csak egy számítógép lenne az asztalon még a végén valaki azt hinné nem dolgoznak. Mondjuk valahol megértem, apám is locsolóval képes hordani a vizet több órán át a kerti növényekre, csak a különbség annyi, hogy ő nyugdíjas és a saját idejét igyekszik hasznosabban eltölteni, míg itt inkább a "fontossági időtényezőről" lehet szó. Ezért van annyi közalkalmazottunk, akik zömében a negyven feletti korosztályból kerülnek ki, míg a versenyszféra többségében negyven alattiakkal telített, de ez egy másik történet, mert ez is, mint minden, emberfüggő. Ismerek olyan nyugdíjast aki honlapot szerkeszt, számítógépen cikket ír, tudja akarja az internetet használni a mindennapokban is.

Hogy mikor fog a helyzet változni? Talán ha bekövetkezik egy drasztikus szemléletváltás vagy várunk még húsz évet, ám akkor már lehet, hogy az oviban is érintőképernyős, retinaleolvasóval ellátott gépnél fizethetünk ott helyben és a net bank elavult dolog lesz. :)

Gyerekkel és kutyával bármit el lehet adni.

Ez mindig bejön. Bár esetünkben szó sem volt kutyáról, hacsak azt nem vesszük, hogy kutyába sem vettek. Történt ugyanis, hogy férj ment a gyerekekért az oviba, ám csak az egyik gyereket találta. Nem, nem tűnt el a másik, csak elfeledtek szólni nekünk, hogy "fellép", vagyis részese lesz egy átadó ünnepség utáni bemutatónak. De nyugtatásképp mondták, hogy csak 10 perc az egész. No jó. Meg amúgy is mit tudott volna férj tenni? Szóval telt múlt az idő és nem jöttek haza szeretteim, csak majd egy óra múlva léptek be az ajtón. Rendben ezt lenyeltük, de azért jó lett volna tudni róla, mert ha éppen megyünk valahová az ideg evett volna meg. Ahogy evett is amikor megláttam a fotókon, hogy a gyerekem 11 fokban egy szál vékony hosszú ujjú pólóban volt kint, míg a nézőseregnek leültetett gyerekek kabátban, sapkában voltak, ahogy a felnőttek is.

Hát kérdem én, kinek volt esze a gyerekeket ilyen hidegben pulcsi nélkül kiengedni? Mert azt gondolom, nem maguktól találták ki, hogy egy élénk színű trikót húzzanak a benti ruhájukra. Lányom nyugtatásul mondta, hogy bemelegítettek. Hát köszönöm szépen, bemelegítés után végighallgatták odakint a friss, hűvös, szabad levegőn az átadó beszédeket mindkét érintett féltől, szerencsére a fociketrec részéről nem tudott senki eljönni, mert az még vagy 10 perc lett volna. Az időzítés mondhatni tökéletes, hiszen ebben az időpontban mennek a szülők gyermekeikért, így van közönség, mert amúgy a kutyát sem érdekli, ha már kutyás hangulatban vagyok. :) Hogy miért nincs közönség errefelé egy átadóra, egy ünnepségre? Mert amilyen az adjonisten olyan a fogadjisten.

Itt ebben a csodás faluban, igenis falu a javából amíg az emberek hozzáállása nem változik, szóval itt a lakos egy utolsó senki. Itt nem közölnek semmit, nem kommunikálnak semmit, mintha nyűg lenne a lakó. Ha nem lenne internetünk nem tudnánk egy tavaszi pályázatról, egy eltusolt szemétszedési akcióról, a jövő heti lomtalanításról és még ki tudja miről, amit éppen nem olvastunk el. Ja, és ne feledjük a csodás falusi villanyoszlopokat, hirdetőtáblákat a "csomópontoknál", onnan lehet még néha tájékozódni. Itt a lakók csak egymásra számíthatnak és csak azok akik nincsenek benne a sűrűjében, ja és akik elég nyitottak egymás iránt. Talán az évek folyamán egyre többen nyitnak, ha mások nem a beköltözők és a műveltebb helyiek.

Szóval összefogásra fel, hiszen kutyából sem lesz szalonna, és bizton mondom, lesz itt még gyerekekkel eladás.

Öregszem?

Egy ideje már elég idősnek nézek ki ahhoz, hogy csókolommal köszönjenek a fiatalok, hogy magázzon a pincér, hogy ne sziával köszönjön a kisboltos, de az, hogy kinézték belőlem, hogy nyugdíjas vagyok kissé falhoz vágott. Rendben, rendben őszülök, ezt aláírom. Már nem futok úgy a busz után sem, na jó busz után nem kell, de a kutya után igen, ezt is az öregedés számlájára írom. Azt is, hogy inkább otthon/kertben ülök, minthogy emberek közé menjek, bár lehet ez inkább a gyerekekkel otthon töltött éveknek köszönhető. A szemem körül is szaporodnak a ráncok és a táska sem feltétlenül a bevásárlást juttatja eszembe. Szóval nincs mit szépíteni, de tényleg idősebb vagyok, mint tegnap. De a tegnapi nap késztetett igazán elgondolkodásra...

Hogy mi volt tegnap? Orvoshoz mentem. Na, nem a házihoz, mert oda még tudom mikor kell menni, hogy ne kelljen sorba állnom/ülnöm a valódi nyugdíjasokkal, hanem rendelőintézetbe. Tudom hülye vagyok, meg minek járok ilyen helyekre, de most menni kellett.

Már a betegfelvétel sem kutya, mert húzom a sorszámom és lesem a kijelzőt, majd amikor egy szám másodjára is villog tudom, hogy egy "sorstársam" lassan kapcsolt, de a sor ennek ellenére haladt. Megtudom hová megyek, fiatalosan kapkodom a lépcsőket, hiszen már késésben vagyok. Jelentkezem az emeleti ablaknál, mert hát itt is kell, (nem látják a rendszerben), meg kell aki megmondja merre is tovább. Tisztára, mint egy kémfilmben, sosem tudhat az ember többet, mint amennyit az elkövetkezendő percek megindokolnak. Szóval követem a folyosón az A4-es papírra nyomtatott kiírásokat, voltak akik vicces kedvükben pingálgattak, vagy bosszúból? Mikor meglelem úti célom konstatálom, hogy baromi sokan vannak, persze utólag kiderül nem mindannyian oda vártak, csak vannak még jobban csúcsra járatott folyosórészek. Szóval állok, várok, igen ülőhely nincs, nem volt pofám leülni az egyetlen üres helyre, mikor nyugdíjasokkal van tele a folyosó. Aztán egyszer csak nyílik az ajtó kérik a beutalót, csekkolni kell, hogy a delikvens aki időpontra jött, a betegfelvételen bejelentkezett feltalált-e, nem hívnak ám be blikkre. Én pedig várok türelmesen, az emberek fogynak, aki utánam jön az is bemegy, kérdem az ajtót nyitó cseppet sem kedves asszisztenst, hogy "Mekkora csúszás van az időpontra érkezőknél?" közli, hogy fél egy óra. No most nekem ez elég tág idő, meg a parkolóőrnek is, még szerencse, hogy zónán kívül vagyunk. Én csak várok türelmesen és leszűröm, hogy vége a vizitnek az osztályokon, mert sorban jönnek a beteghordók által odatolt nénikék, bácsikák. Szegények milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak, főleg az aki ágyon fekszik és mozdulni se tud, és a kutya sem szól hozzá percekig, ő meg talán nem is sejti hol van. Tökre megértem, hogy ők menjenek előre, hiszen pizsiben, köntösben egy hideg, szeles folyosón nem egy életbiztosítás tartózkodni, bár nem értem, hogy miért nem tudják összehangolni, hogy a rendelési idő végén viszik egymás után őket vizsgálatra és akkor nem a köhécselő ki tudja mit hordozó emberek között várnak.

No, de térjünk vissza önző módon rám. Már eltelt egy óra még mindig nem jutottam be, de egy arcot sem láttam már aki velem érkezett, ja azt hozzáteszem, hogy a pakolóhely keresés a becsekkolás simán elvitte 15percem, így alapból ennyivel érkeztem később, lehet bosszúból a kupac aljára tették a beutalóm? Hmm. Eltelt 1óra 20perc és végre behívtak, el sem hittem. Biztos már senki nem volt a kupac tetején, ülőhelyem is akadt a végére és feltűnt nekik, hogy "Né itt van még egy beutaló, szólj már ki, hátha még itt van!" és én ott voltam, már az sem érdekelt, hogy még bent is várni kellett hiszen bejutottam! :)

Vizsgálat végeztével megint várnom kellett, hogy megkapjam a leletem. 25 perc után kezdtem nyugtalankodni, hogy tán ezt is elfeledték? De már alig voltak a folyosón, így ritkábban nyílt az ajtó, de mikor nyílt elkaptam kedves asszisztensem aki közölte várjak pecsételnek. Én hülye türelmes meg vártam, közben adtam még nekik tíz percet. De a sofőröm kevésbé volt türelmes amikor következőleg nyílt az ajtó elkapta a hölgyet és számon kérte, hogy hol a lelet, már aki utánam volt bent vizsgálaton az is rég a vacsoráját fogyasztja (na jó nem egészen ezt mondta, de ez volt a lényeg). Láss csodát 1percen belül kezemben volt a friss meleg lelet (tényleg meleg), azt a magyarázatot kaptuk, hogy a nyomtatóban maradt. Ahha, minden nyomtatás után? De egy a lényeg, hogy 9:26 perctől ott vártunk 11:34-ig. No, és ekkor jöttem rá, hogy a nyugdíjasoknak van csak ennyi ideje várni és biztos engem is annak néztek. Mert mi más lenne a válasz? Nem hiszem el, hogy mindig én állok a rossz sorba, mindig az én dolgaim vesznek el, mindig nálam romlik el valami. Mindenre van magyarázat, legalábbis számomra. Vagy túl türelmes vagyok és férj példáját kéne követnem? Mondjuk ő is tök lazán viselte a várakozást, csak néha morgott az orra alatt. Várjunk csak! Lehet nem is engem néztek öregnek? Na, ezen még elgondolkozom...