Birkanyáj az éjszakában

Nem jöttem egy ideje, mert kivártam mi lesz a vége, de nincs még vége. Hogy mik a fejlemények? Hát semmi jóval nem szolgálhatok, sőt...

A vezetőség úgy döntött, hogy minket nem helyez át. Lehet túl hangosak voltunk? Hát pedig nem csaptunk nagy bulit, de most úgy gondolhatják bünti van, nincs buli. Kihagytak a jóból a szépből, de mi akartuk, magunkra vessünk. Amúgy vicc, mert marhára nem értették, miért tiltakoztunk az erőszakos áthelyezésen. Vagyis ez az ő szemszögükből egy lehetőség volt, hülyén megfogalmazva. Az épület ünnepélyes megnyitója kicsit borús hangulatban telt, bár nem azért, mert az a sok kis sárga napocska messziről egy kitoloncolás jelenetét idézte, hanem azért, mert nem tűntek marhára feldobottnak, vidámnak egy ilyen csodás új épülettől a dolgozók részéről. Hozzáteszem, hogy én is savanyú képet vágtam volna, ha a munkahelyem kényszerít egy munka utáni programra és még egy mosolyt is ki akarnak belőlem csalni, ez itt nem a Cora és amúgy is, amikor azok kivonultak vitték a munkahelyi mosolyt.

Részünkről nem történt semmi, csak megnyomtuk az entert egy előkészített e-mailen. Majd mesélek róla, ha kapunk visszajelzést, de állítólag az iktatást végző titkárnő beteg, így megállt az élet a hivatalban.

Más izgalmas dolog nem történt, csak rájöttem, hogy egy birkanyáj közepén élek, kint az éjszakában. Bár ha jól láttam egy-két strucc is vegyült közéjük, ja és rókák cikáznak körülöttük, de ha jól sejtem veszettek, mert azok férkőznek az emberek közelébe. Szóval ez a birkanyáj kicsit eltévelyedett és kutyának képzeli magát egy-két tag, azt hiszem rájuk férne egy pszichiátriai kivizsgálás. Bár a struccoktól még megértem, hogy támadnak, de a birkák? Ki hallott már ilyet? Vannak nálam bizonyos dolgok, amik ki tudják verni a biztosítékot, és az egyiket nagyon veregetik. Bár egészen jól szórakozok rajtuk. Hihetetlen, hogy bizonyos iskolázottsági szint mennyire megnyilvánul egyesek viselkedésén. No, nem csak a helyesírásra gondolok, hanem a fogalmazásra, a csapongásra, a zavarodottságra és végül az alpári támadásra. Kerültél már olyan helyzetbe, hogy egy (vagy több) olyan emberrel próbáltál beszélgetni akik néhány ponttal alattad teljesítettek az IQ teszten? Amíg egyezik a véleményetek addig simulnak, dörgölőznek, ha nem egyezik akkor szarban vagy. Akkor ezek megkergülnek és dobálóznak, majd mikor sarokba szorulnak támadnak az én voltam itt hamarabb szöveggel. Tiszta La Fontaine, mikor a kecskék találkoznak a pallón. Megvan?  Hát mielőtt leesek, inkább kihátrálok és lerúgom a pallót, majd szemét módon még ki is röhögöm, ahogy a víz elviszi. Én maradok a saját dús füvű rétemen, csak ne takarná el a napot ez a sok birka.

Gyors ebéd Viledával

Végy egy csomag zsepit és két hagymát. A hagymát darabold fel, dinszteld olajon, addig bőgd ki magad. Csapj a homlokodra és vedd ki a mélyhűtőből a húslevest. Lehelgesd, dörzsölgesd, ha nem olvad tedd a mikróba. Ha már folyik öntsd a hagymára, amire korábban rátettél két evőkanál  lisztet. Ha csak részben engedett ki akkor se csüggedj, öntsd ki a levét, majd kicsúszik a többi. Ja, hogy  az a nagyobb rész? Sebaj akkor érezd magad a strandon, és képzeld el ahogy a medence partján üldögélsz és egy nagytestű férfi a vízbe ugrik, pont melletted. Hogy nagyon valósághűnek tűnik? Hát akkor hozd a Viledát, és moss fel! Amíg szárad a konyha, öltözz át. Egy kis röpke kávészünet után folytathatod az ebédet. Forrald fel a maradék levest, turmixold össze, majd takaríts fel újra. Ezután tégy hozzá egy kevés tejszínt, ízlés szerint borsozd és forrald újra. Ha szerencséd van és nem futott ki akkor gyorsan reszelj sajtot a tányérba, de vigyázz ne reszelj az ujjadból, ez egy húsmentes étel. Ha eddig megúsztad, ülj le gyorsan és edd meg, amíg bele nem ejted a kanalat.

Hogy mi ez a recept?

Hagyma krémleves. Ez volt nálunk ebédre, csak egy kicsit körülményesre sikerült. Ha nem sikerült kihámoznod leírom neked.

Hozzávalók:

2db nagy hagyma

2ek liszt

1,5l húsleves

1dl tejszín

bors

sajt

Az elkészítése röviden:

Darabold fel a hagymát, olajon dinszteld meg, keverd el a liszttel. Öntsd hozzá a húslevest és forrald össze. Botmixerrel tedd krémessé és a tejszínnel újra forrald fel. A végén egy kis borssal ízesítsd, reszelt sajttal, pirított kenyérrel tálald. Imádjuk és nagyon gyorsan kész van, ha jó napom van. :)

Síri csend és sötétség

Nem gondoltam, hogy ekkora hullámokat fog kavarni a véleményem, de ha így alakult, hát legyen.

Beszarás ami itt megy. Aki nem rakta volna össze a mozaikkockákat, annak elmesélem az előző rész tartalmát. Volt egy blog bejegyzésem. Közben megtudtam még, hogy minden óvodai csoportból kimarnak 5-5 gyereket és velük töltik fel az új csoportokat. Ezen végleg bepöccentem, ha eddig azt gondoltátok volna, hogy nem. Itt már úgy éreztem, hogy ez már nem csak arról szól, hogy minket arcul köptek, hanem, hogy semmibe veszik a közösséget, a törvényeket. Bennünk meg van egy hülye hibás gén, az igazságtalanságot nem tűrő gén. Mi már csak ilyen defektesek vagyunk, ezért is jövünk ki férjjel olyan jól. Na, itt már ő is lépett, most már nem csak én vagyok egyedül a szemét. Hurrá!

Most ketten vagyunk, küzdünk a rendszer ellen. Na, jó férj két rendszer ellen, de az informatikához csak ő ért. Most a falu egyik fele átkoz minket, és esténként a tábortűz mellett közös utálatra gyűlnek össze. A másik fele meg otthon csendben mormolja a szerencsehozó imákat. Tiszta izgi, mi? A jó és a rossz harca. Csak mindenkinek más a jó és a rossz. A vicc az egészben, hogy a többség csendben helyesel, de nem szólhat, mert egyikük a Manci néni unokájának, a szomszédjának a tanára ismeri azt az illetőt, aki érintett, a másiknál meg a lánya aerobic edzőjének, annak a pedikűrösének az ismerőse a rokona az illető.

Mindenki fél. Itt, a huszonegyedik a században az emberekkel bármit meg lehet tenni.

Leendő diktátorok hahóóóóóó, ide gyertek! Itt lehet gyakorolni. Ha már kicsiben megy, mehettek tovább, még pecsétes papírt is kaphattok. Az nagyon fontos ebben az országban. Mind a pecsét, mind a papír. De ne térjünk el a tárgytól.

Megvolt férj riportolása a vezetőség részéről, de azt hiszem nem nagyon értették meg egymást. Ez van, amikor a helyi szokások találkoznak a törvénytisztelő, „problémás”, szülőkkel. Meg szerették volna dorgálni őt, mint egy rossz kiskutyát, de visszafelé sült el a dolog. Nem szokás ez errefelé, hogy valaki ismeri a jogait és ki is áll értük. Volt is nagy sóhajtozás, jajveszékelés, kezeknek tördelése. Gyorsan megvitatták a dolgokat és cselekedtek. Feltették az irodában a napszemüveget és határozottan nyomkodták a töltőtollat ám hiába, nem sikerült kitörölni semmit a memóriából, ez nem a MIB, az két ajtóval odébb van. Így most megy a susmus, hogy miként léphetnének előre az időben mindent feledve, de van egy rossz hírem, hogy az időgépet sem találták még fel.

Szóval így állunk most. Várjuk a jövő hetet, hogy mi történik, aztán lépünk. Dehogy költözünk! Most kezd izgalmas lenni...

Ecc-pecc átmehetsz...

Annyira berágtam, hogy el is feledtem nektek elmesélni. Igen, megint érintettek vagyunk valamiben és megint az ovi.

Hétfőn, jó két heti hiányzás után először mentek csemetéim, amikor is délután a kezünkbe nyomtak egy cetlit, nevezzük igényfelmérő papírnak. Az elején benyalás, hátba veregetés, majd visszakozás és arcul köpés. (Aki nem ismeri, kis településünket annak elmondom, hogy két retro ovi volt itt és az egyiket nagyon pöpecül felújították, így év végére. Ráadásul kialakítottak benne három új csoportszobát, hogy a zsúfoltságot ezzel is csökkentsék, és több gyereket vehessenek fel jövőre. Ez mind dicséretes)

Álltam kezemben a levélkével és le kellett üljek, mert nem értettem, hogy én vagyok a hülye vagy aki ezt a levelet kiadta a kezéből? Eleinte még különlegesnek éreztem magam, hogy esélyt adnak, hogy a szép felújított oviba átvigyük a gyerekeket. Valószínű ez volt vele a cél, hogy választhassanak a szülők (egyes szülők), hogy szebb körülmények között legyen a gyerek.

DE mindezt év közben úgy, hogy az sem mondják meg kik lesznek az új óvónők. Ha érdeklődik az ember, akkor persze nem tud senki semmit. Szerencsére verebek mindenhol vannak, így sok minden kiderült. Pl. hogy nincs logika abban ki kapott papírt és ki nem. Mert elméletileg minden beiratkozott gyerek után dönthet a szülő, de esetünkben hárman vannak. Egyik már másfél éve jár és most fog ballagni, a középső szeptemberben kezdett, a kicsi meg márciusban kezd (talán velünk akarnak vegyes csoportot csinálni?). Volt olyan szülő akinek most kezdett a gyereke és kapott, volt olyan szülő akinek jövőre kezd a gyereke és mégsem kapott, és tesó is oda jár egy éve. Ekkor még zavarosabb lett a dolog. Most akkor puncsosok vagyunk vagy nem? Cumi vagy nem?

Közben a folyosói pletykát is sikerült megtudni, hogy a mi egyik óvó nénink átmegy. Ekkor már a szeszes vitrinnel szemeztem és nem tudtam, hogy én igyak, vagy az üveget vágjam annak a fejéhez, aki ezt így kitalálta. Szerencsére győzött a sóherság, az üveg maradt. Általában mindenki pedagógust választ. Mi azért választottuk őket, mert egyszerűen ők a legjobbak. Annak idején harcoltunk is azért, hogy ne máshová tegyék a gyereket (mert itt mindenki választhatott csak mi nem), egy elitnek nevezett csoportba tették volna a gyereket, de mi egyszerűen jó csoportba szerettünk volna kerülni, így a végén sikerült meggyőzni egymást, hogy így mindenkinek jobb. Amúgy tiszteletem a világ összes óvónője előtt, én még a szomszéd gyerekeit sem vállalom be, de maradjunk a realitások talaján. Ahogy minden szakmában itt is vannak, akik csak bejárnak dolgozni és aki szívvel lélekkel végzik a munkájukat.

Miközben felmostam magam a padlóról, nem nem ittam meg az egész üveggel, sőt egy kortyot sem, csak megfordult velem a világ. Mondom, hogy nem ittam! :) Te mit szólnál hozzá, ha az óvó nénitek, vagy tanító nénitek, akihez a gyerek ragaszkodik három hét (mínusz ünnepek) leforgása alatt elmenne? Vagy esetleg a TE gyereked tennék át szó nélkül egy másik iskolába, óvodába? Tehetetlenség? Düh? Igen ezek az érzések kerítettek hatalmukba és cikáztak a gondolatok. Már-már megszokott, hogy az embert mindenhol hülyére veszik, hogy a dolgozó csak eszköz. De itt a gyerekeket, a szülőket és a dolgozókat is semmibe veszik.

Volt anno egy főnököm, aki üres értekezletekkel, utolsó pillanatokban adott munkákkal és az ügyfelek megváratásában élte ki főnöki mivoltát. Na, ez jutott eszembe erről a fene nagy titkolózásról, madárnak nézésről. Ne mondja nekem senki, hogy ezt a dolgot nem lehet emberségesen intézni, a dolgozókkal időben tudatni.

Az év kellős közepén kimarkolják az egyik óvónőt, és nincs válasz, hogy ki jön a helyére? Ki lesz az ő párja? Ráadásul a jelek szerint, néhány gyereket is kikapnak a megszokott csoportjából? Persze ezt a szülő döntse el, vigye el ő a balhét (vagy mégsem?). A szülőnek meg, ha van esze, akkor a gyerek érdekeit fogja figyelembe venni. De mi van azokkal, akik úgy járnak, hogy idézem az utolsó mondatokat:

„Az igényeket felmérjük, elbíráljuk, s ennek jegyében döntünk.

Fontos tudni, hogy ez csak tájékozódás, a végső döntést az óvoda vezetősége hozza meg. Tehát olyanok is átkerülhetnek, akik nemleges választ adtak (és fordítva)!”

Akkor minek kérdi meg? Meg aztán miért nem mondják el, hogy mi közül kell választani? Mert nem hiszem, hogy az épület dominál egy ilyen döntésnél, bár ismerek olyan embert is aki inkább a külsőségekre ad, a „tartalom” meg le van szarva. Hát én meg úgy vagyok vele, hogy ha az épület mállik is, de olyanok vannak, bent akihez a gyerek ragaszkodik akkor maradunk. De hiába, ha a gyerekekkel így is kitolnak. Vagy úgy vannak vele, hogy szokja a gyerek, lesz még elégszer része benne? Szeretném, hogy az ilyen döntések hozóinak is sokszor legyen része benne.

Ja, és több "verebet" az utcára, mert ha ők nem lennének, most ennyit sem tudnék, csak tollal a kezemben mondogatnám, hogy „Ecc-pecc kimehetsz, maradsz vagy mész gyermekem?”

Most tiltakozásom jeléül, nem adtam le a szigorú 48 órás határidőn belül a nyilatkozatot. Úgy is ők döntenek én meg írok!

Mángoldot minden kertbe!

Nem tudod, mi az a mángold? Nos, én sem tudtam nyár közepéig.

Tavasszal elmentem Magbörzére és ott kaptam magot. Elvetettem, amikor mondták és nőttek, nődögéltek az én kis töveim. De nem tudtam mit is csinálhatnék belőle, így csak volt a kertben, néha köszöntünk egymásnak, jól elvoltunk.

Aztán jött egyszer anyukám és rittyentett belőle egy mángold krémlevest. Wow! Gyors összebarátkoztam azzal a zöld leveles izével a kertben és visszatérő vendége lett az asztalunknak.

Amitől még jobban a szívembe férkőzte magát, hogy ma is tudtam belőle szedni, holott a talaj fagyott volt. Gondoltam teszek egy próbát, mert a konyhaablakból zöldnek nézett ki és nekem sem ártott egy kis egészségügyi séta, meg egy kis vitamin. Mondjuk, ha a szomszédok hallották volna, azt a köhögésrohamot amit levágtam, az hihették volna, hogy a halálomon vagyok és éppen a kertbe megyek elásni magam. Mondjuk az ollót nem tudták volna mire vélni. :)

Szóval vissza a mángoldra. Nem takartam le, úgy van, ahogy egész nyáron, fedetlenül. Gondoltam már rá, hogy szegényke baromira fázhat és kéne neki valami klassz téli ruci, igazán megérdemelné. Nem tudom, meddig örvendeztet meg, friss levelével (tudom Google), de van egy sejtésem, hogy jövőre magot ad majd.

Biztatok mindenkit, hogy ha tud magot szerezni, vessen tavasszal, mert az én mángoldom egész évben nem találkozott se kapával, se más kerti eszközzel, nem támadta meg semmi kártevő. Locsolni is annyit locsoltam, amikor eszembe jutott, azaz néha.

Hogy hol van már az a recept és miért a levest ajánlgatom? Azért, mert mást még nem próbáltam, várom, míg anyum megint előáll valamivel. Jó, jó lehetnék nyitottabb is ezen a téren, de míg süteményből simán fejest ugrok az ismeretlenbe, addig zöldségekből hatszor is körbejárom a témát.

Mángold krémleves

Hozzávalók:

1 nagy fej krumpli

1 kis fej vöröshagyma

1 kis gerezd fokhagyma

1-1,5l húsleves lé

1marok mángold (kb.6-8levél)

csipet só, 2késhegynyi bors

2-3 ek. tejszín

A hagymát apróra darabolom, kevés olajon megdinsztelem. A krumplit hámozom, apróra vágva a hagymára dobom, ahogy a karikázott fokhagymát is. Annyi vízzel öntöm fel, hogy ellepje. Kevés sót teszek hozzá és a krumplit félpuhára főzöm.

Utána hozzáöntöm a húslevest, és a durvára vágott mángoldot (szár nélkül). Hagyom őket teljesen megfőni, majd botmixerrel aprítom simára. Borssal ízesítem és hozzáadom a tejszínt, utána egyet forralok még rajta. Kenyérkockákkal tálalom.

Megsúgom, ha nekem tálalnak, simán megeszem a levest, mire hozzám és a kenyérkocka. :)

Fotó nincs róla, mert a zöld leves hülyén mutatott a sárga tányéromban, de higgyétek el, érdemes kipróbálni. Amúgy fél óra alatt készen van ezért is imádom.

Gyilkos négyes

Másfél hétig dagadt a mellem, ha férjre néztem. Ő vörös orral, zsepivel a kezében sétált fel alá, egy kis tüdőbajos köhögéssel díszítve megjelenését. Na, ne aggódjatok nem erre bukok, várjátok ki. :) Szóval orr-fújósan, köhögősen nyomta a gyerekekkel, én meg feszítettem közöttük, szépen elláttam mindenkit, mint egy jó ápoló. Még a drága jó gyermekeimnek is feltűnt, hogy anya az egyetlen aki nem nyomja két percenként az orrához a zsepit, és a fáradt sóhajokon kívül más hangot nem hallat. Meg is kérdezték: "Anya, te hogyhogy nem vagy beteg?". Én meg büszkén elmeséltem nekik, hogy friss vidéki levegőn nevelkedtem, nem olyan büdös pestin, mint az azonnal minden nyavalyát összeszedő apjuk.  Ezek után biztos vagyok, hogy férj este nem a szokásos cikkeit olvasta, hanem varázsszavakat kutatott és mormolt a gép előtt, mert természetesen bő másfél hét után én is torokfájásra, orrfolyásra ébredtem. Persze én naív először azt hittem csak egy szimpla megfázás, mert hülye módon vasárnap két eső között kirohantunk a növénykéinkre felhúzni a földet, hogy a hétfői fagy ne tegyen bennük kárt. Persze kimelegedtem és lehúztam a kabátom nyakán a cipzárt, de csak éppen hogy. Na, ezek után ébredtem én torokfájásra. Ekkor még laza voltam, bár nyelni alig bírtam, reggel ment a teába áztatott keksz. Ha engem kérdezett volna egy reklámguru biztos nem azt a hülye szögek az almában verziót nyomtam volna nekik, ez annál is rosszabb volt. Bár beszélni még tudtam, de ennek ellenére a kölkök megérezték és ki is használták, hogy anya hangerő szabályzóját gyárilag lejjebb vették. Másnapra az orrom is folyni kezdett, és előjöttek a rapid kaják, amiket fél óra alatt össze lehetett dobni (ennyi idő alatt nem került nem odaillő az ebédbe, bár gyerekeim szerint némely főzelék amúgy is olyan állagú). Ja, csak olyan kaja jöhetett szóba amihez nem kell hagyma, mert még csak az hiányzott volna, hogy a könnynem is potyogjon ezek után. Két nap múlva este már nem nagyon tudtam aludni (most nem a gyerekektől), akkor sejtettem, hogy ez nem egy szimpla megfázás, az orrfolyás meg turbóra kapcsolt. Tudjátok az a sunyi fajta, hogy az orrodból az a vízszerű izé csak úgy lecseppen és te meg azt nézed, hogy beáztál vagy a szomszéd megint elaludt a kádban? Közben meg igazából levegőt sem kapsz, úgy be van dugulva az orrod, és amikor megpróbálod kifújni, a fejed majd szét robban. Mondtam is férjnek, ha arra térne haza, hogy a padlón fekszik egy hozzám hasonló alak fej nélkül, akkor az én voltam és megpróbáltam kifújni az orrom. (Próbáltatok retket enni bedugult orral, füllel? Rohadt vicces.)

A világon nincs annyi zsepi, amit elhasználtam az eddigi négy napban és naná, hogy kisebesedett az orrom. Így a két perces programom a következőképpen néz ki: 1perc orrfújás, 1perc orrkenegetés (egy kis shea vajjal, ez egy csodaszer, de tényleg). Persze anyukám biztos kiokosítana, hogy nem papírzsepit kell használni, de honnan szedjek én egy raklapnyi anyagzsepit? De, most tényleg álljak neki férj pólóit feldarabolni? Elképzelem, hogy milyen megértőn nézne rám, amikor nem lenne mit felvennie. Biztos megértőn magához ölelne, közben átfutna az agyán, hogy megfojtson-e, mert akkor megmaradna ami a szennyesben van, de az is átfutna az agyán, hogy akkor ő is hamar utánam jönne. Mérlegen a kaja és a póló, és persze győzne a hasa. De azért nem kockáztatnám meg, mert mi van, ha jóllakottan tér haza?

Szóval maradt a szenvedés, sőt turbó fokozatra kapcsolt, mert jött a köhögés. Először este, mikor éppen a nem létező gyomorfekélyem gyógyítottam egy kis napraforgó maggal (tényleg jó rá olvassátok el). Szóval ment a szotyizás sunyiban, az esti film mellett és rám tört a köhögés. Persze bele a szotyis tálba, a héjak meg magasan repültek szét, közben a párnába fojtottam köhögésem, férj meg nyomott a fejemen egy kicsit. Kiguvadt szemekkel néztem körbe, hogy jön-e valamelyik gyerek, mert aztán kapunk, a múltkor is lebuktunk egy szemen. Síri csend, film áll, nagy sóhaj, nem jött senki. De basszus, a porszívót sem lehetett bekapcsolni, így nekiálltunk kézzel felszedegetni, vagyis én, férj meg jókat röhögött közben, csendben. Szóval ma reggelre minden utolért: torokfájás, orrfolyás, fejfájás (ez orrdugulással kombinálva a biztos lassú halálba kerget) és persze az új elem, a köhögés. Eddig is sejtettem, hogy mások szerint sokat ugatok, de most tényleg, brutál hangom van. Ez tipikusan az az egyveleg amivel az ember csakazértis bemegy a munkahelyére, hogy a főnöke két kézzel bottal, toloncolja haza és utána nyugodt lélekkel pihenhet otthon.

És én mikor terveztem emberek közé menni? Hát persze, hogy most. 20 éves osztálytali, és ezt nem lehet elhalasztani, mert az már 21. Azt mondták menjek, majd belülről fertőtlenítünk. Hát jó, akkor megyek gyógyulni, ennél rosszabb már nem lehet...

Egyenlők és egyenlőbbek

Feltűnt már nektek is, hogy van két-három névnap a naptárban, amik kiemelt figyelmet kapnak? Akik ezeket a neveket viselik, majdnem akkora felhajtásban részesülnek, mint pl. Valentin-nap. Pedig e nevekből kettő már rá sem került az elmúlt években az újszülött lánynevek listájára. Igen régi kedvelt nevekről van szó. És nem, nem vagyok rájuk irigy azért, mert én csak az ötödik helyre csúsztam, bár azért jól esne, ha a névnapom nem az egyik legnagyobb ünneppel osztozna, de okés én meg munkaszüneti napot kapok a névnapomon. Akkor lehet, kvittek vagyunk. :)

Hát igen,ha meg a másik oldalról nézem, és netán az egyik Erzsébet vagy Katalin nem szereti a felhajtást, akkor szívás, mert csak az nem tudja, hogy mikor van az ő névnapjuk, aki hordóban lakik. Így kénytelenek elviselni a munkatársak időnként cseppet sem őszinte kívánságait, a főnök nyálas pusziját. Akkor már inkább senki ne tudjon az ember névnapjáról. Köszi naptárszerkesztők!

Meg amúgy is mit csépelem a szám? Hiszen nem is csapunk nagy névnapi partikat. Ja, tudom mi bosszant, hogy a város egyik nagy boltja ezen névnapok alatt hirdette bizonyos termékeit, és szokás szerint nem volt náluk (az a csoda, ha lehet valamit kapni). Mi lett volna, ha én az egyik kiemelt nevű személynek szerettem volna, az egy héten át hirdetett terméket csak egyszer megvenni? Na, ezért nem ünneplünk mi névnapot, mert még egy jó kis eperborral sem lehet koccintani. Nem vagyok alkesz, nem is ihatok, de nyár elején volt szerencsém megkóstolni és azóta függő lettem. Nyami, az a fini alkoholos „eperszörp”. Húúú mit kapnék én egy gyümölcsborásztól ezért. :) Az isteni ízeken felbuzdulva nekiálltam idén szeder- és szilvabort csinálni. Hát hogy is mondjam, sikerült borecetet előállítanom, szóval ezt még gyakorolnom kell, így marad a sóvárgás. :)

Úgyhogy imígyen kívánok boldog névnapot az összes kiemelt és egyéb nevű ismerősömnek!