Most gondolj a tavaszra

Lehet nem gondolsz még rá, de ha tavasszal pompás virágokat szeretnél a kertedben, ahhoz bizony most kell a hagymákat elültetni.

A tulipánt, jácintot, krókuszt, hóvirágot és társaikat legkésőbb október közepéig javasolt elültetni, így a tavaszi nap első sugaraira már kezdenek előbújni kertünkben.

A hagymákat, gumókat ajánlatos az átmérőjüknél kétszer mélyebbre tenni. Ha túl mélyre kerülnek vagy csak nagyon későn bújnak ki, vagy sosem. Pocok járta helyeken célszerű dróthálóval védeni, vagy ültetőkosárba helyezni, különben tavasszal előfordulhat, hogy hiányosan vagy egyáltalán nem kelnek ki.

Az évelő töveket is célszerű most ritkítani, átültetni. Az elburjánzott cserjéket most is meg lehet metszeni, ám ajánlatos megvárni a tavaszt, az esetleges elfagyások miatt. Ne feledjétek, hogy a tavasszal virágzó cserjékhez már hozzá ne nyúljatok, mert a virágaiktól fosztjátok meg őket.

Megfelelő időpont?

Pénz, lakás, munka? Mi a tökéletes sorrend, hogy valaki gyermeket vállaljon? Sokan olyan dolgokhoz kötik a gyerekvállalást, melyek mulandók, változók, ám aki ilyen dolgokhoz köti, még magának sem vallja be, hogy nem készült fel egy gyerekre. Tökéletes időpont nincs, az egyénnek kell azt kell mérlegelnie, hogy képes-e az életét teljesen feladni, szinte mindent elölről kezdeni.

Nézzük csak a munkahelyet, a karriert. Ha egy biztos munkahelyről megy el szülni a kismama, bizony egy ideig otthon lesz a babával, és a mai munkaerőpiacon gyorsan pótolható bárki. Ám ha fix helye van, és vissza is várják, hosszú idő az az 1-2 év. Lemarad a többiekhez képest, ha nem képzi folyamatosan magát. Ezen 1-2 év alatt megjárja a pokoltól a mennyekig az utat. Megtudja milyen érzés mindenen kívül élni, amikor ő, mint anya csak másodrangú és a rokonok, barátok szemében csak a baba számít, megtudja, hogy milyen amikor valakit úgy kínvallatnak, hogy fél óránként ébresztik. Az esték néha inkább hasonlítanak rémálomra, mint a pihenés csodás időszakára. A napok monotonitását enyhítik a gyerek meglepetései. Hol itt egy büfi, hol ott egy túlcsordult pelus. Vége a kettesben eltöltött napoknak, estéknek. A gyermektelen barátok idővel lemorzsolódnak, az anya gyermekével tölti a napot, azokat a napokat melyek szinte ugyanúgy zajlanak.

Ám aki észreveszi a napok apró csodáit, aki szemmel kíséri gyermeke fejlődését, az hihetetlen élmény részese lehet. Már maga a fogantatás, a szülés is egy fantasztikus csoda, de ami igazán érdekes, az a kisgyermek fejlődése, ahogy megtalálja az összefüggéseket, ahogy maga rájön dolgokra (amiket nem szabad „édes” segédeszközökkel gyorsítani, mert mindennek megvan a maga ideje és böjtje).

A szüléssel egyben Anya is születik. Anya aki nem teljesen azonos azzal a nővel aki előtte volt. Sokakat már maga a terhesség is megváltoztat, ám a szülés biztos. Megszűnik az ÉN, mert már felelősséggel tartozik másért, egy apró kis csöppségért akiről gondoskodni kell, mert egyedül nem élné túl a másnapot. Ez az amibe bele kell gondolni annak a nőnek aki gyereket akar. Azt kell átgondolnia, hogy fel van-e készülve arra, hogy az élete gyökeresen megváltozik, hogy hátralevő élete minden napján aggódni fog valakiért. Valakiért akit előbb óv, nevel, tanít  és később erején felül anyagilag is támogat, hogy neki jobb legyen. Mindezért pedig nem kap mást, csak mosolyt, puszikat és hatalmas öleléseket ám mégis kifizetődő anyának lenni. :)

Tehát ne a pénzt gyűjtse, ne a fix csillogó lakást tűzze ki célul és ne a tökéletes munkára várjon aki gyereket szeretne, hanem a belsőleg érjen meg a feladatra, a gondolatra, hogy feladja-e azt a nőt aki addig volt és felépít egy újat? Van-e ereje hozzá? Ezeket gondolja át és vállalja a kis csodát aki megváltoztatja az életét örökre.

Itt az ősz. Aktuális

Szép hagyomány a gesztenyekaparás. Ócsán kevesen élnek vele, mert sokat kell vele dolgozni és megégethetik magukat. Viszont sokkal többen szeretik a tüzes gesztenyét, mint ahányan kaparnak, de a szemfüleseknek mindig jut. Nem érdekli őket mennyit fáradozott, mennyit áldozott az, aki kapart, csak a saját boldogulásuk érdekli.

Aki pedig kikaparta másnak a tüzes gesztenyét, az többnyire fáradtan legyint csak egyet. Hiszen amíg ő csendben kapargatott, addig más hangosan károgott. A hang pedig jobban terjed, mint a csendes dolgos munka híre. Így az ócsaiak, kezet ráznak a károgóval, a koszos kezű, fáradt embert meg a porban hagyják, hisz gondolják onnan jött.

Ha érted kedves olvasó miről írtam valószínű te is kapartál, ha felháborodsz, akkor elvettél. Ha nem érted akkor vigyázz, ne rázz kezet a károgókkal, mert Te is a porban végezheted!

Ha kíváncsi vagy hogy juthatsz tüzes gesztenyéhez más módon, íme a recept:

• Végy annyi gesztenyét amennyit meg tudsz enni.
• Bugyoláld be nedves rongyba pár órára.
• Éles késsel vágj X-et mindegyik közepébe (szép nagyot).
• Tedd sütőlapra, spricceld meg vízzel, majd fedd le alufóliával.
• 220fokon süsd 15-20percig majd, fólia nélkül 5-10percig.
• Frissen melegen a finom, de vigyázz meg ne égesd magad, mert meg fogod tudni, hogy fáj másoknak...

Anya, te "SZENT"

Mi anyák gyermekeink szemében királylányok, angyalok vagyunk. Ha kócosan kelünk, ha összekoszoljuk magunkat, ez a kép nem változik rólunk.
Akkor sokszor kinek játsszuk a szentet? Miért kell a tökéletes anyaképet fenntartani?

Az anyaszerep rózsaszín ködben való feltüntetése kezdődik azzal, hogy a kismama magazinok oldalairól tökéletes, boldog, szinte nem e földi, kismama képe tekint vissza ránk.  De nekünk is olyanná kell válni? Aki már gyakorló anyuka tudja, hogy nem egészen így van ez, csak egy darabig. A terhesség vége felé jön minden nyűg, már szeretnénk szülni, ám a külvilág felé csak boldogan mosolygunk. Aztán szülés után valóban mosolygunk, abba sem tudnánk hagyni. Ám eltelik néhány óra/nap és jönnek azok, amikről nem szóltak a magazinok, vagy nem olvastuk el őket, vagy ha el is olvastuk átlibbentünk felette, mert nem illett a rózsaszín képbe. Eltelik ez az időszak is és a rokonlátogatáskor megint csak a jól bevált mosolyt adjuk, hiszen mindenki ezt várja el egy újdonsült anyától. Mosolygunk akkor is amikor csak a picivel foglalkoznak, mi meg mintha megszűntünk volna létezni. Aztán szép lassan alábbhagy minden érdeklődés, lemorzsolódik néhány barát és ott maradunk a puszta valóságban. Keressük és megtaláljuk a többi kismama társaságát, hallgatjuk kinek, mit, mikor csinál a gyereke, melyet szépen kiszíneznek az anyák, mert persze büszkék csemetéikre. De nem gondolunk bele, hogy a történetből elhallgatott részleteket a mesélő, hiszen azt szokhatta meg, hogy a rózsaszín köd látszatát tartani kell. Így aztán a mi rózsaszín ködünket is tovább táplálják.

De mi lenne, ha valaki azt mondaná, hogy ELÉG! Nincs tovább köd. Hiszen senki élete sem fenékig tökély. Mi lenne, ha a másik anyuka szemébe mondaná valaki, hogy az nem szobatisztaság, ha óránként a wc-re ülteti a gyerekét. Az nem szófogadás, ha édességgel zsarolja be. Az nem nevelés, ha mindent ráhagy a gyerekre. Ha felvállalnák azt ami valóban nyomja a szívünket, ha elfogadnánk, hogy a gyereknevelés nehezebb, mint gondoltuk. Vajon összeomlana a tökéletes világképünk? Az a tökéletes világkép, amit minden anyuka gyakorol, aki hasonló társaságba kerül? Mosolyognak egymásra a játszótéren, a játszóházban, a gyerekfoglalkozáson, közben titkon nézik, hogy a másik által felállított tökéletes anyuka kép megtörik-e valahol, míg a saját szerepükre erősen koncentrálnak. Tényleg csak mosolyból és másoknak megfelelésből áll az élet?  Tényleg mindenki élete fenékig tejfel? Minden apuka mosollyal jön haza a munkából, és friss meleg vacsora várja az asztalon, pedig anyuka egész nap távol van, hogy unatkozó csemetéjének programot találjon, ám a háztartás ennek ellenére rendben, minden ruha frissen vasalva. Ezt elhiszi valaki? Valóban minden anya a gyermeke komplex napjának rendeli alá a sajátját, mert amúgy a gyerek unatkozna? Mindennél előrébb való a gyerek és a háztartás? Hát akkor én nagyon kilógok a sorból, mert bizony a háztartás néha úszik; előfordul néha, hogy a nappaliban teregetek; és nem tudok a gyerekekkel lenni a nap minden percében, mert valamikor főznöm is kell, és a porszívó sem működik magától; sőt kertészt sem fogadtunk még, így a gyerekek a kertben egyedül játszanak, amíg én kapálok, nem ülök a homokozó szélére, hogy őrizzem őket. Kövezzetek meg, ha nálatok nem így van. Akkor mire a nagy képmutatás? Akinek nem inge ne vegye magára, de elég, ha szétnéz a környezetében, és a közösségi oldalakon. Az életünk nyilvánosság előtt zajlik. Hány megosztás történik képmutatásból, hány családi fotó kerül fel a látszat igazolására? Míg régen egyes emberek szűk környezetük előtt játszották meg magukat, mostanra ez már mindennapossá, és szélesebb körűvé vált. Mosolyognak ott is, ahol nem látja senki, de a látszatot ott is tartják. Valódi életüket már csak a velük egy házban, lakásban lakók láthatják, tudhatják, de az ajtón kilépve már a kabáttal húzzák fel a rózsaszín ködöt. Aki pedig nem viseli, azt kinézi a többség. Miért is?

A víz ingyen van?

Minap egy ismerősünk örömmel mesélte, hogy most már neki is ingyen van a víz (fúratott egy kutat a kertjében). Locsol is ezerrel. A száraz gazt a kertben sűrűbben locsolja, mint mi a füvet. De valóban ez a felfogás, hogy a víz ingyen van, ha nem kell érte fizetni? Vajon hányan gondolkoznak még így?

Még a csapból is az folyik, mennyire kell vigyázni a vízre, mert egyre kevesebb van belőle, és az utolsó cseppet is meg kell fogni. Ha más nem az idei évben mindenki megtapasztalhatta még a nyaraló emberek is, hogy bizony szárazság van, még a Balatonban is alig akad víz. Azt meg sem merem kockáztatni, hogy az ilyen felfogású emberek körbenézzenek, ha kimozdulnak a városból, mert akkor látnák, hogy mindenfelé felsült kukoricákat látni. 

Az esővízgyűjtés ismeretlen szó az emberek többségének. Nekünk meg az a bajunk, hogy nem tudunk eleget gyűjteni, más meg kiengedi az utcára. Még hogy ingyen víz! Biztos bevezetném a hülyeségadót, mennyit lehetne ebből kaszálni. Hogy ez miért nem jutott a fentieknek még eszébe? Talán mert ők fizetnék a legtöbbet?