Öregszem?

Egy ideje már elég idősnek nézek ki ahhoz, hogy csókolommal köszönjenek a fiatalok, hogy magázzon a pincér, hogy ne sziával köszönjön a kisboltos, de az, hogy kinézték belőlem, hogy nyugdíjas vagyok kissé falhoz vágott. Rendben, rendben őszülök, ezt aláírom. Már nem futok úgy a busz után sem, na jó busz után nem kell, de a kutya után igen, ezt is az öregedés számlájára írom. Azt is, hogy inkább otthon/kertben ülök, minthogy emberek közé menjek, bár lehet ez inkább a gyerekekkel otthon töltött éveknek köszönhető. A szemem körül is szaporodnak a ráncok és a táska sem feltétlenül a bevásárlást juttatja eszembe. Szóval nincs mit szépíteni, de tényleg idősebb vagyok, mint tegnap. De a tegnapi nap késztetett igazán elgondolkodásra...

Hogy mi volt tegnap? Orvoshoz mentem. Na, nem a házihoz, mert oda még tudom mikor kell menni, hogy ne kelljen sorba állnom/ülnöm a valódi nyugdíjasokkal, hanem rendelőintézetbe. Tudom hülye vagyok, meg minek járok ilyen helyekre, de most menni kellett.

Már a betegfelvétel sem kutya, mert húzom a sorszámom és lesem a kijelzőt, majd amikor egy szám másodjára is villog tudom, hogy egy "sorstársam" lassan kapcsolt, de a sor ennek ellenére haladt. Megtudom hová megyek, fiatalosan kapkodom a lépcsőket, hiszen már késésben vagyok. Jelentkezem az emeleti ablaknál, mert hát itt is kell, (nem látják a rendszerben), meg kell aki megmondja merre is tovább. Tisztára, mint egy kémfilmben, sosem tudhat az ember többet, mint amennyit az elkövetkezendő percek megindokolnak. Szóval követem a folyosón az A4-es papírra nyomtatott kiírásokat, voltak akik vicces kedvükben pingálgattak, vagy bosszúból? Mikor meglelem úti célom konstatálom, hogy baromi sokan vannak, persze utólag kiderül nem mindannyian oda vártak, csak vannak még jobban csúcsra járatott folyosórészek. Szóval állok, várok, igen ülőhely nincs, nem volt pofám leülni az egyetlen üres helyre, mikor nyugdíjasokkal van tele a folyosó. Aztán egyszer csak nyílik az ajtó kérik a beutalót, csekkolni kell, hogy a delikvens aki időpontra jött, a betegfelvételen bejelentkezett feltalált-e, nem hívnak ám be blikkre. Én pedig várok türelmesen, az emberek fogynak, aki utánam jön az is bemegy, kérdem az ajtót nyitó cseppet sem kedves asszisztenst, hogy "Mekkora csúszás van az időpontra érkezőknél?" közli, hogy fél egy óra. No most nekem ez elég tág idő, meg a parkolóőrnek is, még szerencse, hogy zónán kívül vagyunk. Én csak várok türelmesen és leszűröm, hogy vége a vizitnek az osztályokon, mert sorban jönnek a beteghordók által odatolt nénikék, bácsikák. Szegények milyen kiszolgáltatott helyzetben vannak, főleg az aki ágyon fekszik és mozdulni se tud, és a kutya sem szól hozzá percekig, ő meg talán nem is sejti hol van. Tökre megértem, hogy ők menjenek előre, hiszen pizsiben, köntösben egy hideg, szeles folyosón nem egy életbiztosítás tartózkodni, bár nem értem, hogy miért nem tudják összehangolni, hogy a rendelési idő végén viszik egymás után őket vizsgálatra és akkor nem a köhécselő ki tudja mit hordozó emberek között várnak.

No, de térjünk vissza önző módon rám. Már eltelt egy óra még mindig nem jutottam be, de egy arcot sem láttam már aki velem érkezett, ja azt hozzáteszem, hogy a pakolóhely keresés a becsekkolás simán elvitte 15percem, így alapból ennyivel érkeztem később, lehet bosszúból a kupac aljára tették a beutalóm? Hmm. Eltelt 1óra 20perc és végre behívtak, el sem hittem. Biztos már senki nem volt a kupac tetején, ülőhelyem is akadt a végére és feltűnt nekik, hogy "Né itt van még egy beutaló, szólj már ki, hátha még itt van!" és én ott voltam, már az sem érdekelt, hogy még bent is várni kellett hiszen bejutottam! :)

Vizsgálat végeztével megint várnom kellett, hogy megkapjam a leletem. 25 perc után kezdtem nyugtalankodni, hogy tán ezt is elfeledték? De már alig voltak a folyosón, így ritkábban nyílt az ajtó, de mikor nyílt elkaptam kedves asszisztensem aki közölte várjak pecsételnek. Én hülye türelmes meg vártam, közben adtam még nekik tíz percet. De a sofőröm kevésbé volt türelmes amikor következőleg nyílt az ajtó elkapta a hölgyet és számon kérte, hogy hol a lelet, már aki utánam volt bent vizsgálaton az is rég a vacsoráját fogyasztja (na jó nem egészen ezt mondta, de ez volt a lényeg). Láss csodát 1percen belül kezemben volt a friss meleg lelet (tényleg meleg), azt a magyarázatot kaptuk, hogy a nyomtatóban maradt. Ahha, minden nyomtatás után? De egy a lényeg, hogy 9:26 perctől ott vártunk 11:34-ig. No, és ekkor jöttem rá, hogy a nyugdíjasoknak van csak ennyi ideje várni és biztos engem is annak néztek. Mert mi más lenne a válasz? Nem hiszem el, hogy mindig én állok a rossz sorba, mindig az én dolgaim vesznek el, mindig nálam romlik el valami. Mindenre van magyarázat, legalábbis számomra. Vagy túl türelmes vagyok és férj példáját kéne követnem? Mondjuk ő is tök lazán viselte a várakozást, csak néha morgott az orra alatt. Várjunk csak! Lehet nem is engem néztek öregnek? Na, ezen még elgondolkozom...