Amúgy ez már egy régi történet, de ismét felbukkant az apuka az ismeretségben, aki kiverte nálam a biztosítékot még első gyermekem idején. Látogatóban voltunk egy másik városban, és jött a szoptatás ideje, én félrevonultam, és hallottam, ahogy lesajnálón, hencegőn mondja a férjemnek, hogy ő bizony nem engedte a feleségének, hogy szoptasson, maradjon csak meg a melle szépen, formásan neki. Azt sem tudtam köpjek vagy nyeljek...
Nem mondom, hogy mi nem vettünk cumisüveget születés előtt, de betudjuk annak, hogy akkoriban bárhol, bármilyen újságban cumisüvegből evő gyermekeket lehetett látni. Valahogy nem is gondoltunk bele a szoptatásba. Szerencsére bababarát kórházba kerültem és onnantól ment minden, mint a karikacsapás. A cumisüveg szerencsére nem került elő, ahogy a cumi sem; na ez a másik. Azóta is allergiás vagyok, ha egy gyerek szájában cumit látok, mert valahol az az érzésem, hogy "neked itt kuss van, nyugtasd meg magad", és nem veszik egyenlőnek a gyereket. Lehet hülyén hangzik, de én még a csecsemőmnek is elmagyaráztam, ha orvoshoz mentünk, hogy mi fog vele történni. Három különböző habitusú gyerek után azt mondhatom, ha az anyuka nem dugja a gyerek szájába a cumit hazaérkezés után, hanem megpróbálja kiismerni gyermekét és összeszokik vele, utána nincs szükség se cumira, se állandó ringatásra. De nem is hagyják, hogy az a baba "elmondja" mit akar, betömik a száját. Mi lenne, ha a kedves szülőnek, amikor mondani akarna valamit, betömnék a száját?
Elképedek amikor látom, hogy mennyi ismerősöm etet cumisüvegből, és ezt megosztják a közösségi oldalakon is. Nem hiszem, hogy ennyi embernek van problémája a szoptatással, inkább az útmutatás hiányosságával.
A cumisüveg meg mindenkinél ott lapul a szekrényben, csak van akinek KELL használnia, és van aki kényelemből, hiúságból adja abban a tápot (jobb esetben a tejet). Még azt mondanám, hogy ez utóbbi esetekben az ifjú anya a legkevésbé a hibás, mert szülés után a megbolondult hormonokkal nagyon befolyásolható, sebezhető (de később felébredhet(ne)). Ha a kórházban már tápozták, cukros vizezték a gyereket, ott már szinte jön, hogy otthon is azt kapja. Amíg anyuka, anyós és a védőnő is azt szajkózza, hogy ennyit meg annyit meg "KELL" ennie és még mérik is szegény gyereket evés előtt, után addig anyuci hallgat rájuk, hiszen ők jobban tudják. Vagy nem?
Nekem megint csak szerencsém volt, mert az egyik legklasszabb védőnőt fogtam ki, egy idős nyugdíj előtt álló hölgyet, aki naprakész volt, az interneten fellelhető hasznos információkból és teljesen mai módon gondolkozott. Nem mérette külön a gyereket, csak amikor a rendelőben voltunk vizsgálaton. Csodálkozott is mindenki, hogy nem tudom naprakészen, hogy hány kiló a gyermekem és nem tudom mennyit evett. Az én védőnőm szoptatás párti volt, tudta mi a La Leche Liga, mindenben segített amiben kellett (márpedig az első szoptatás alkalmával vannak dolgok amiről a nagykönyv nem ír). Soha nem fejtem, soha nem adtam cumisüvegből (pedig minden ott lapult a szekrényben, mert jól bevásároltunk), de ehhez kellett egy jó kórház, egy jó védőnő, a net és ja persze én, aki nyitott voltam.
Ajánlom a leendő anyáknak, hogy legyenek nyitottak, olvassanak szülés előtt, és utána álljanak a sarkukra, ha másért nem hát gyermekeik lelki és testi egészségéért. A mellük miatt pedig ne aggódjanak, ha nem volt 95D-s és megfelelő melltartót viselnek, lesz még férjuruknak ideje csöcsörészni. :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése