Tegnap egy régi ismerőstől kaptam Facebookon egy levelet, hogy nagyon szimpatikus neki ahogy élünk és csodál érte minket. Írta mindezt úgy, hogy évek óta nem beszéltünk és a fotóink, bejegyzéseink alapján szűrhette le. Nagyon megörültem levelének, és önző módon igazolva látom, hogy nem mi vagyunk elcseszve. Nem mondom, hogy nincsenek hibáink, de annyi a különbség, hogy tisztában vagyunk vele mi a hiba. Amikor kimondjuk/megtesszük tudjuk, hogy ezt nem kellett volna, hogy már nem visszafordítható a dolog, de sokan nincsenek tisztában azzal, hogy amit tesznek/mondanak az éppen milyen hatással van a gyerekükre (vagy más emberekre). Mert ez a másik alapvető probléma ma az emberekkel, hogy csak önmagukkal foglalkoznak és nem tartanak be bizonyos együttélési szabályokat. Sokaknak az az első, hogy ők boldoguljanak és cserébe bárkin áttaposnak (elég csak körbenézni az utakon). Nem tisztelik a másikat, nem érdekli őket semmi, csak a saját boldogulásuk.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése