Ecc-pecc átmehetsz...

Annyira berágtam, hogy el is feledtem nektek elmesélni. Igen, megint érintettek vagyunk valamiben és megint az ovi.

Hétfőn, jó két heti hiányzás után először mentek csemetéim, amikor is délután a kezünkbe nyomtak egy cetlit, nevezzük igényfelmérő papírnak. Az elején benyalás, hátba veregetés, majd visszakozás és arcul köpés. (Aki nem ismeri, kis településünket annak elmondom, hogy két retro ovi volt itt és az egyiket nagyon pöpecül felújították, így év végére. Ráadásul kialakítottak benne három új csoportszobát, hogy a zsúfoltságot ezzel is csökkentsék, és több gyereket vehessenek fel jövőre. Ez mind dicséretes)

Álltam kezemben a levélkével és le kellett üljek, mert nem értettem, hogy én vagyok a hülye vagy aki ezt a levelet kiadta a kezéből? Eleinte még különlegesnek éreztem magam, hogy esélyt adnak, hogy a szép felújított oviba átvigyük a gyerekeket. Valószínű ez volt vele a cél, hogy választhassanak a szülők (egyes szülők), hogy szebb körülmények között legyen a gyerek.

DE mindezt év közben úgy, hogy az sem mondják meg kik lesznek az új óvónők. Ha érdeklődik az ember, akkor persze nem tud senki semmit. Szerencsére verebek mindenhol vannak, így sok minden kiderült. Pl. hogy nincs logika abban ki kapott papírt és ki nem. Mert elméletileg minden beiratkozott gyerek után dönthet a szülő, de esetünkben hárman vannak. Egyik már másfél éve jár és most fog ballagni, a középső szeptemberben kezdett, a kicsi meg márciusban kezd (talán velünk akarnak vegyes csoportot csinálni?). Volt olyan szülő akinek most kezdett a gyereke és kapott, volt olyan szülő akinek jövőre kezd a gyereke és mégsem kapott, és tesó is oda jár egy éve. Ekkor még zavarosabb lett a dolog. Most akkor puncsosok vagyunk vagy nem? Cumi vagy nem?

Közben a folyosói pletykát is sikerült megtudni, hogy a mi egyik óvó nénink átmegy. Ekkor már a szeszes vitrinnel szemeztem és nem tudtam, hogy én igyak, vagy az üveget vágjam annak a fejéhez, aki ezt így kitalálta. Szerencsére győzött a sóherság, az üveg maradt. Általában mindenki pedagógust választ. Mi azért választottuk őket, mert egyszerűen ők a legjobbak. Annak idején harcoltunk is azért, hogy ne máshová tegyék a gyereket (mert itt mindenki választhatott csak mi nem), egy elitnek nevezett csoportba tették volna a gyereket, de mi egyszerűen jó csoportba szerettünk volna kerülni, így a végén sikerült meggyőzni egymást, hogy így mindenkinek jobb. Amúgy tiszteletem a világ összes óvónője előtt, én még a szomszéd gyerekeit sem vállalom be, de maradjunk a realitások talaján. Ahogy minden szakmában itt is vannak, akik csak bejárnak dolgozni és aki szívvel lélekkel végzik a munkájukat.

Miközben felmostam magam a padlóról, nem nem ittam meg az egész üveggel, sőt egy kortyot sem, csak megfordult velem a világ. Mondom, hogy nem ittam! :) Te mit szólnál hozzá, ha az óvó nénitek, vagy tanító nénitek, akihez a gyerek ragaszkodik három hét (mínusz ünnepek) leforgása alatt elmenne? Vagy esetleg a TE gyereked tennék át szó nélkül egy másik iskolába, óvodába? Tehetetlenség? Düh? Igen ezek az érzések kerítettek hatalmukba és cikáztak a gondolatok. Már-már megszokott, hogy az embert mindenhol hülyére veszik, hogy a dolgozó csak eszköz. De itt a gyerekeket, a szülőket és a dolgozókat is semmibe veszik.

Volt anno egy főnököm, aki üres értekezletekkel, utolsó pillanatokban adott munkákkal és az ügyfelek megváratásában élte ki főnöki mivoltát. Na, ez jutott eszembe erről a fene nagy titkolózásról, madárnak nézésről. Ne mondja nekem senki, hogy ezt a dolgot nem lehet emberségesen intézni, a dolgozókkal időben tudatni.

Az év kellős közepén kimarkolják az egyik óvónőt, és nincs válasz, hogy ki jön a helyére? Ki lesz az ő párja? Ráadásul a jelek szerint, néhány gyereket is kikapnak a megszokott csoportjából? Persze ezt a szülő döntse el, vigye el ő a balhét (vagy mégsem?). A szülőnek meg, ha van esze, akkor a gyerek érdekeit fogja figyelembe venni. De mi van azokkal, akik úgy járnak, hogy idézem az utolsó mondatokat:

„Az igényeket felmérjük, elbíráljuk, s ennek jegyében döntünk.

Fontos tudni, hogy ez csak tájékozódás, a végső döntést az óvoda vezetősége hozza meg. Tehát olyanok is átkerülhetnek, akik nemleges választ adtak (és fordítva)!”

Akkor minek kérdi meg? Meg aztán miért nem mondják el, hogy mi közül kell választani? Mert nem hiszem, hogy az épület dominál egy ilyen döntésnél, bár ismerek olyan embert is aki inkább a külsőségekre ad, a „tartalom” meg le van szarva. Hát én meg úgy vagyok vele, hogy ha az épület mállik is, de olyanok vannak, bent akihez a gyerek ragaszkodik akkor maradunk. De hiába, ha a gyerekekkel így is kitolnak. Vagy úgy vannak vele, hogy szokja a gyerek, lesz még elégszer része benne? Szeretném, hogy az ilyen döntések hozóinak is sokszor legyen része benne.

Ja, és több "verebet" az utcára, mert ha ők nem lennének, most ennyit sem tudnék, csak tollal a kezemben mondogatnám, hogy „Ecc-pecc kimehetsz, maradsz vagy mész gyermekem?”

Most tiltakozásom jeléül, nem adtam le a szigorú 48 órás határidőn belül a nyilatkozatot. Úgy is ők döntenek én meg írok!