Biztos mindenkivel előfordult már, hogy úgy megijedt, hogy
az mondta „beszartam”. Közben meg nem is, vagy ki tudja, hogy ki milyen hátsó
traktusokkal rendelkezik, de egy biztos, hogy akár meg is történhet. Nos, nálam
ilyenről szó nincs, de tegnap úgy megijedtem, hogy kezem, lábam remegett,
gyomrom ugrált, férj meg röhögött. Hogy miért? Mert szerinte egy ártatlan
rágcsálótól nem kéne így fossak. Hát
kérem, mutasson nekem bárki egy nőnemű egyedet, aki nem tojja (milyen szép is a
magyar nyelv, még tudnám fokozni ám :) )
össze magát a sötétben egy árnytól a feje felett, amiből sejthető, hogy egy
EGÉR!!!
Én bolond ugyanis nem kapcsoltam lámpát a garázsban, mert
hát minek nyomjam fel két másodpercre, amíg kinyitom az ajtót? Odakint már
szürkült, de azért tudtam hol a kilincs. Ahogy hozzáértem, mármint a
kilincshez, nem az egérhez (azt ti is hallottátok volna) szóval, ahogy
nyitottam az ajtót a szemem sarkából észleltem az árnyat. Nem suhant, fixen
állt/feküdt, erre én hátraugrottam, majdnem hanyatt vágódtam a gumicsizmában,
erre azt hittem van még valaki, aki lesben áll rám várva. Szívem kiugrott a
helyéből és a legtávolabbi pontból vártam, hogy rám ugrik az egér, mert közben nyilvánvalóvá
vált, hogy a gumicsizmában nincs láb. Szóval ott álltam én és az egér. Egyikünk
sem mozdult, szegény pára nem is tudott volna, mert az ajtó éle kettényomta, de
én ezt akkor még nem tudtam (kicsi vagyok, no). Teltek a másodpercek, az ajtó
félig nyitva és bevillant egy nagyobb veszély. Mi van, ha a többiek a
megmentésére sietnek? Na, tenni kellett valamit és seprűért nyúltam. Dupla
biztonság, mert az egeret is el tudom hessegetni (tudom, nem repül, de magasan
volt), meg az ajtót is kezelésbe tudom venni. De nem volt igazi ez a megoldás,
mert én ugyan nem álltam az egér alá. Így bravúros ügyességgel, kicsaptam az
ajtót a seprű segítségével és egy pillanatra elgondolkoztam, hogy rápattanok és
kirepülök, de hiányoztam a seprűvezetési órákról, így csak kiugrottam az ajtón,
ahol meg már a kutya várt, aki azt hitte játszok vele. Ránk támadt, rám és a
biztonságot nyújtó seprűmre (igen most már az én seprűm, mert megmentette az életemet).
Szóval miközben egyik kezemben a seprűvel, a kutyával hadakoztam, hogy most nem
birkózunk, nem annak van itt az ideje. A másik kezemmel, minden bátorságom
összeszedve behúztam az ajtót, közben lelki szemeim előtt láttam, hogy az egér
egy utolsót lehel és kilógatta a nyelvét (Van nekik?). Megint szarban voltam,
mert bár az ajtót bezártam, így a többi egér nem tudott bemenni halotti tort
tartani, de én meg kizártam magam a házból. Nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek,
azon milyen hülye vagyok. Szétnéztem, szerencsére senki nem látta mit
szerencsétlenkedtem össze. Nem is tudom mit gondolhatott volna, aki lát. Egy
flúgos liba ugrál jobbra, balra kezében egy seprűvel. Tiszta boszifeeling.
Azért nekem is lehet szerencsém, (utólag rájöttem, hogy
mégsem az) férj hazajött. Látta, hogy egy seprűvel várom, hát majdnem
visszafordult, de meggondolta magát, mert azért a gyerekeket le kéne adni az
anyjuknak, menekülni egyedül egyszerűbb. Összeszedte minden bátorságát és
közelített. Belőlem meg kibukott az elmúlt 5perc összes izgalma, belőle meg a
nevetés. Totálisan lebőgtem férj előtt és a gyerekeim előtt is. Még jó, hogy a
szomszéd csak később ért haza. Nem tudom ez a parám milyen kihatással lesz
gyermekeim és az egerek kapcsolatára, de én egy pár napig inkább körbejárom a
házat, csak hogy elkerüljem a garázst.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése