Beteghívó

Megy nálunk a „kórházasdi”, mióta a gyerekek elkapták ezt a köhögős nyavalyát. Én reggeltől estig körülöttük pörgök, mint a bogarak a lámpa körül, ők meg annak ellenére, hogy betegek olyanok, mint a búgócsiga, pörögnek és hangoskodnak. Időnként jönnek orrot fújni, de még véletlen sem egymás után, hanem vagy 5 perces időközökkel. Nekem meg trükköket kell, alkalmaznom, mert ha kérdezem természetesen egyiknek sem folyik az orra, igaz az a kis nyúlós csík ami kilóg az még nem folyik, még vissza lehet szívni. Amíg rá nem cseppen a játékra addig szerintük nem folyik, és ezen megy a vita köztünk egész nap. Azt hiszem kezdek fáradni, ráadásul rám is átragasztották a nyavalyájukat, de nekem valahogy nincs erőm a kanapén ugrálni, és nem gyilkolom a tesóim egész nap. Na, meg hogy nézne ki, hogy felnőtt fejjel ugrálok a nappaliban és még egy jó nagyot sem lehet elrugaszkodni a kanapéról, mert visszaköszönne a plafon a testvéreim reakciójáról nem is beszélve.

Szóval most nálunk kisebb bolondok háza van, mondjuk mikor nem? De a nyugalom kora este jön el. Akkor jönnek mind egyszerre, én meg játszom a nővérkét, ahogy kimérem a gyógynövényes szirupot nekik, kis mércékbe. Figyelem, hogy megisszák-e mind, de ezt valahogy szó nélkül benyalják, sőt ízlik nekik. Úgyhogy úgy döntöttem, holnaptól ezt adom nekik vacsira is. Csak megveszem az alkoholos változatát, mert akkor talán hamarabb lesz csönd lefekvés után. Hiszen nem elég, hogy szinte egész este félig alszom, mert hol egyik, hol másik köhög, engem meg szülés után átkódoltak, hogy mindenre neszre ébredjek fel. Lehet hibás a programom? Félő, hogy ez már így marad...

Na, szóval legalább este alhatnék, de ezek a „beteg” lurkók este sem hagyják hogy időben elaludjak, mert megy a susmus, hiszen minden fontos dolgot lefekvés után kell megbeszélni, mert nappal nem találkoztak eleget. Reggel bezzeg úgy rontott be tegnap is a kicsi a sötétben (hajnali hat előtt), hogy: „Nincsenek még itt a többiek”? Hát mi vagyok én, a központi népességnyilvántartó? Azt sem tudtam, hol vagyok, ki jött, ez a törpenövésű meg már pörgött ezerrel. Így aztán az úrfit felmarkoltam és visszaszállítottam a szobájába, és próbáltam meggyőzni, hogy még este van. Én meg próbáltam még egy kicsikét aludni, de tudjátok hogy van ez, már sehogy sem ment, de neki sem. Az a fránya nap lebuktatott, hogy nincs is este, és ahogy egyre világosabb lett, a csemetéim is ébresztgették egymást. Először csak sutyorogtak, majd egyre jobban felpörögtek. Mi csak annyit hallottunk, hogy rólunk diskurálnak, hogy még biztos alszunk, mert nem szól a rádió (hétköznap rádióra ébredünk, és általában alszunk tovább a zenére, nagyon hatásos próbáljátok ki :) ). Ha ezt korábban tudom, hogy hétköznap ők is a rádióra kelnek és jönnek, akkor majd változtatok a szokásomon és inkább alszom reggel simán tovább, nem kell nekem zenei aláfestés. Amúgy nem is kell a gyerekeken kívül más ébresztőóra, mert ők tuti jönnek, zene ide vagy oda. De azért, ha időre kell menni nem őket húznám fel, mert akkor biztosan mindenki tovább aludna. Ez annyira törvényszerű, pedig áramszünet esetén jó lenne tartalék ébresztő.